You have reached a place that I call my asylum: a methaphorical expression of my inner World, full range of emotions with its fears and doubts, it's angels and demons and all the characters inhabiting it.

2010. augusztus 30., hétfő

Montázsok Komlósi Lajos pozsonyi költő Álmok hangjai című verseskötetéhez









Álmok hangjai



Esős este




A terepjárókra ma ismét
felhúzták a ponyvát,
az emberek mogorvák.
Én is egy derűs nyárba
s hozzád futnék vissza,
hol az égbolt kék és tiszta.

Az esőcseppek az arcomba vágnak,
röppenő kövek,
Erős-szél rázza rám öklét
és követ.

Zuhog az őszi fákra,
az ablakon térképek, buggyanások:
Gauguin és Hans Arp-ábra
az Esőcseppek balladája.

Mennyi fájdalom jajong az esőben!
Haldoklik a lelkem
hívlak, várlak, reményvesztetten.

Meghallod-e erőtlen szavam?

Eléd fut az ajtóm, ha jössz,
Van Gogh spirális fényei
a keretből kilépnek.
S napfény ragyogja be
az aléltan didergő vidéket.

Ki tudja, merre jársz?

Eső zuhog az őszi fákra,
esteledik,
ma sem leszel velem.
- Ajkad bársonyára
lehúnyt szemmel emlékezem…


Kezed


Úgy érzem: napfénnyé lett a kezed
és takaróm simítja csendben,
rákúszik az arcomra s érzem:
a szíved is itt van a kezedben.

Már lehúnyt pillámon siklik
s az ajkamat érinti lágyan.
- Mily jó, akit így szeretnek:
aranykéz simít arany sugárban




Lebegek csak,



A lét vékony huzalán járok,
zaj-mélyek,
lárma-szakadékok vigyorognak rám.
Lebegek csak, mint mosott ruha a kötélen.
Egyszer rámtalálnak talán,
egyszer levesznek talán,
talán…


Tegeződöm a magánnyal



Tíz lépés az ajtó
vissza tíz az ablak
egy darabka égbolt
távol a temető fái

Szobám szűk ketrecében
tegeződöm a magánnyal
a hiányod is itt lakik már
mint a heverőm
a két fotel
az asztal

Itt minden mozdulatlan
az idő
a négy falon túl ketyeg
Bútoraim is szerettek téged
most kedvetlenek
nem beszélnek

Besötétedett

Tíz lépés az ablak
vissza tíz az ajtó
elmúlt egy nap ismét nélküled
A telefon is hallgat
fekete az ablak

Még egyszer kinézek