Montázsok Komlósi Lajos pozsonyi költő Álmok hangjai című verseskötetéhez

Álmok hangjai

Esős este



A terepjárókra ma ismét
felhúzták a ponyvát,
az emberek mogorvák.
Én is egy derűs nyárba
s hozzád futnék vissza,
hol az égbolt kék és tiszta.

Az esőcseppek az arcomba vágnak,
röppenő kövek,
Erős-szél rázza rám öklét
és követ.

Zuhog az őszi fákra,
az ablakon térképek, buggyanások:
Gauguin és Hans Arp-ábra
az Esőcseppek balladája.

Mennyi fájdalom jajong az esőben!
Haldoklik a lelkem
hívlak, várlak, reményvesztetten.

Meghallod-e erőtlen szavam?

Eléd fut az ajtóm, ha jössz,
Van Gogh spirális fényei
a keretből kilépnek.
S napfény ragyogja be
az aléltan didergő vidéket.

Ki tudja, merre jársz?

Eső zuhog az őszi fákra,
esteledik,
ma sem leszel velem.
- Ajkad bársonyára
lehúnyt szemmel emlékezem…

Kezed


Úgy érzem: napfénnyé lett a kezed
és takaróm simítja csendben,
rákúszik az arcomra s érzem:
a szíved is itt van a kezedben.

Már lehúnyt pillámon siklik
s az ajkamat érinti lágyan.
- Mily jó, akit így szeretnek:
aranykéz simít arany sugárban

Lebegek csak,



A lét vékony huzalán járok,
zaj-mélyek,
lárma-szakadékok vigyorognak rám.
Lebegek csak, mint mosott ruha a kötélen.
Egyszer rámtalálnak talán,
egyszer levesznek talán,
talán…

Tegeződöm a magánnyal



Tíz lépés az ajtó
vissza tíz az ablak
egy darabka égbolt
távol a temető fái

Szobám szűk ketrecében
tegeződöm a magánnyal
a hiányod is itt lakik már
mint a heverőm
a két fotel
az asztal

Itt minden mozdulatlan
az idő
a négy falon túl ketyeg
Bútoraim is szerettek téged
most kedvetlenek
nem beszélnek

Besötétedett

Tíz lépés az ablak
vissza tíz az ajtó
elmúlt egy nap ismét nélküled
A telefon is hallgat
fekete az ablak

Még egyszer kinézek